Van az a pont, amikor az ember már nem is kérdezi meg, hogy milyen idő van odakint, mert csütörtök van, és a kislányom óvodájában ez a kinti nap.

Ilyenkor a reggel nem azzal kezdődik, hogy a gyerekek szépen besétálnak a csoportszobába, leveszik a ruháikat, és bent kezdik a napot, hanem otthon már rétegesen öltözünk, mert tudjuk, megérkezés után már az udvaron fognak maradni. Mindegy, hogy süt a nap, esik az eső, fúj a szél, havazik, vagy éppen olyan hideg van, hogy én már a bejárati ajtó előtt elgondolkodom az élet nagy kérdésein. 😄 Nagyjából mínusz tíz fokig ez még simán az „ugyan, semmi baj” kategória.

És ami számomra az egyik legérdekesebb ebben, hogy a gyerekeknek ez egyáltalán nem különleges program. Nem úgy kezelik, hogy „jaj, ma rossz idő van, de sajnos ki kell mennünk”, hanem egyszerűen ilyen a csütörtök. Felöltöznek, és mennek ki.

A sátor az udvar közepén

Az óvoda udvarán ráadásul van egy lavvu is.

És nagyon szeretem, hogy egy ilyen építmény ott van egy mai tromsøi óvoda udvarán. Nem egy múzeumban, ahol az ember szépen körbejárja, elolvassa mellette a táblát, aztán továbbmegy, hanem ott, ahol a gyerekek minden héten játszanak.

Számi kultúra a hétköznapokban

Ráadásul ez csak egy része annak, ahogy a számi kultúra megjelenik a gyerekek mindennapjaiban. Norvégiában az óvodai nevelésben is helyet kap a számi kultúra, a nyelv, a hagyományok, a művészet és az étkezési kultúra. Nálunk például a gyerekek számi dalokkal is találkoznak, és vannak olyan gyerekdalok, amelyeket számi nyelven is tanulnak. Számi ételekkel is megismerkednek, és a számi nemzeti ünnep, február 6., sem egyszerűen egy dátum a naptárban.

Ilyenkor történetekkel, zenével, ételekkel és különböző programokkal kerül közelebb hozzájuk a számi kultúra.

És nem csak a mi óvodánk udvarán áll lavvu. Tromsøben egyáltalán nem ritka, hogy a számi kultúra ilyen látható módon jelenik meg a gyerekek környezetében. Persze óvodánként eltérhet, hogy pontosan milyen formában és mennyire hangsúlyosan, de számomra nagyon érdekes látni, hogy ez itt nem valami távoli, tankönyvből megtanulandó dolog.

A gyerekek számára a lavvu nem feltétlenül „a számi kultúra egyik fontos hagyományos építménye”, hanem egyszerűen az a sátor az udvaron, ahová be lehet menni egy kicsit megpihenni, felmelegedni, reggelizni, vagy csak félrevonulni a többiek közül két játék között. Kicsit olyan, mintha lenne egy saját kis menedékük az udvar közepén.

De alapvetően nem ott töltik a délelőttöt, hanem kint vannak, és talán pont ez az egésznek a legérdekesebb része.

Rossz idő? Akkor öltözz fel

Mert otthon, Magyarországon felnőve valahogy azt tanultuk meg, hogy ha rossz idő van, akkor bemegyünk. Ha esik, akkor esőkabát, ha hideg van, akkor inkább bent maradunk, ha pedig nagyon hideg van, akkor végképp nem kérdés, hogy mi a program.

Itt meg mintha fordítva működne a dolog. Nem az időjárást próbálják mindenáron megváltoztatni, hanem a gyereket öltöztetik hozzá. És persze ennek van egy apró, de nagyon fontos következménye: a gyereknek meg kell tanulnia, hogy mi kell ahhoz, hogy jól érezze magát odakint. Jó ruha, megfelelő cipő, rétegek, sapka, kesztyű, és aztán lehet menni.

Talán ez az egyik olyan része a norvég mindennapoknak, amit a legjobban megszerettem. Nem azt tanítják meg a gyereknek, hogy várd meg, amíg jó idő lesz, hanem azt, hogy öltözz fel, és menj ki. Ha pedig nagyon hideg van, még mindig ott van a lavvu. 😄

– Egy anya a sarkvidékről –