Amikor először vittem a lányaimat norvég óvodába, hamar feltűnt valami, amit Magyarországon egészen másképp szoktam meg. Elég volt néhány napot eltölteni az oviban ahhoz, hogy rájöjjek: itt a gyerekek náthája egészen más megítélés alá esik, mint amit korábban természetesnek gondoltam.

Az első időszakban néha komolyan elgondolkodtam rajta, hogy vajon én reagálom-e túl a dolgokat, vagy tényleg ennyire más a norvég hozzáállás.

Mert itt bizony nem ritka, hogy a reggeli érkezésnél egy gyerek taknyos,, az óvónők pedig mosolyogva fogadják, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, és itt valójában az is.

Amikor először azt hittem, mindenki beteg

Ahhoz voltam szoktam, hogy ha egy gyerek betegnek tűnik, akkor előbb-utóbb szóba kerül az otthon maradás, a gyermekorvos, a gyógyszer, a láz, és persze az is, hogy vajon mikor mehet újra közösségbe.

Norvégiában viszont az ellenkezője történik, hiszen a nátha önmagában még nem feltétlenül jelent betegséget.

Ha nincs láza, rendesen eszik és iszik, tud játszani, részt vesz a programokban, és láthatóan jól érzi magát, akkor általában mehet óvodába akkor is, ha folyik az orra vagy köhög.

Elsőre ez nekem kifejezetten szokatlan volt. Az ember Magyarországról érkezve hajlamos azt gondolni, hogy egy taknyos gyerek biztosan beteg, és ha beteg, akkor természetesen otthon a helye. Itt viszont sokkal inkább azt nézik, hogyan van a gyerek, nem pedig azt, hogy hány zsebkendőt használt el aznap.

A szabály tulajdonképpen meglehetősen egyszerű: ha a gyerek láztalan, jó általános állapotban van, eszik, játszik és képes részt venni az óvodai életben, akkor mehet közösségbe.

Még akkor is, ha közben időnként meg kell törölni az orrát.

De hát köhög!

Igen. Köhög.

És ettől még lehet teljesen jól.

Ez talán az egyik legnagyobb szemléletbeli különbség, amit megtapasztaltam. Nálunk egy hurutos köhögés vagy egy erősebb nátha könnyen azt az érzést kelti, hogy a gyereknek otthon kell maradnia, amíg teljesen tünetmentes nem lesz.

Itt viszont a megfázások egyszerűen sokkal inkább a mindennapok részét képezik.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a lázas, levert vagy valóban beteg gyereket ugyanúgy elküldik az óvodába. Ha valaki rosszul van, nincs energiája játszani, nem eszik vagy lázas, akkor természetesen otthon marad.

A különbség inkább abban van, hogy nem minden tünetet tekintenek automatikusan annak a, hogy a gyerek beteg.

Egy piros torok még nem feltétlenül jelent otthonmaradást, de egy hurutos köhögés sem feltétlenül. Egy folyó orr pedig szinte már fel sem tűnik.

Néha úgy érzem, hogy a gyerekek immunrendszere itt teljes állásban dolgozik.

És közben mennek ki a szabadba

A norvég óvodák szabadtéri életéhez ez az egész hozzáállás nagyon jól illeszkedik.

A gyerekek nem azért maradnak bent, mert odakint hideg van, esik az eső vagy éppen latyakos az idő. A megfelelő ruházat sok mindent megold, és az, hogy egy gyereknek folyik az orra, önmagában még nem akadálya annak, hogy kint játsszon.

Tromsøben pedig ehhez elég gyorsan hozzá lehet szokni.

A gyerekek ugyanúgy mennek ki a szabadba, amikor hűvös van, amikor esik, amikor fúj a szél, és akkor is, amikor már mindent hó borít. A szülők pedig egy idő után már nem lepődnek meg azon, hogy reggel még teljesen tiszta ruhában viszik be a gyereket, délután pedig egy sáros, vizes, boldog kis ember érkezik haza.

És talán éppen ez az egyik oka annak, hogy a kisebb náthákhoz is természetesebben viszonyulnak.

Magyarországról érkezve ehhez idő kell

Nekem mindenesetre kellett egy kis idő, hogy átálljon a gondolkodásom.

Az ember nem tud egyik napról a másikra megszabadulni attól, amit évekig természetesnek gondolt. Ha azt tanultad meg, hogy a beteg gyerek otthon marad, akkor elsőre furcsa látni, hogy egy kissé náthás gyerek gond nélkül megy oviba.

Aztán persze elkezded látni a másik oldalt is.

Ha minden egyes nátha miatt otthon kellene maradni, akkor valószínűleg rengeteg olyan nap lenne, amikor a gyerekek egyszerűen nem jutnának el az óvodába. A kisgyerekek pedig nem arról híresek, hogy évente kétszer megfáznak, aztán tökéletesen egészségesek maradnak.

Néha egyikük köhög, a másiknak folyik az orra, néhány nap múlva pedig ugyanez történik fordítva.

Itt ezt sokkal inkább az élet természetes részének tekintik.

Talán a legfurcsább mégis az, hogy alig van hiányzó gyerek

Az első időszakban pont ez volt az egyik legérdekesebb tapasztalatom.

Azt gondoltam, ha ennyire lazán kezelik a kisebb betegségeket, akkor biztosan állandóan fél óvoda hiányzik majd.

Ehhez képest sokszor éppen az ellenkezőjét látom.

Persze vannak betegségek, járványok és olyan időszakok, amikor több gyerek marad otthon, de a hétköznapi nátha miatt nem ürül ki az óvoda.

Magyarországról érkezve ehhez tényleg kellett egy kis újrakalibrálás.

Nálunk a gyerekek folyik az orra, marad otthon, aztán megy tovább. Egyik héten az egyik, következő héten a másik. És közben valahogy mégis működik az egész.

Nem mondom, hogy mindenben egyetértek a norvég megközelítéssel, és azt sem, hogy minden helyzetben ez lenne a megfelelő hozzáállás. A valódi betegséget természetesen itt is komolyan kell venni. De azt már megtanultam, hogy nem minden köhögés és nem minden zsebkendőért kiáltó orr jelent automatikusan betegséget.

Talán ez az egyik olyan apró dolog, amit külföldre költözve az ember nem is gondolna, hogy meg kell tanulnia.

Nemcsak az új ország szabályait kell megismerni, hanem lassan azt is, hogy ugyanazt a hétköznapi helyzetet egy másik kultúra egészen más szemmel nézheti.

És néha az ember csak sok zsebkendővel a táskájában jön rá, hogy ez is része annak, mit jelent egy kicsit norvég módra élni.