Ha valaki meghallja, hogy Tromsøben élünk, előbb-utóbb szinte mindig felteszi ugyanazt a kérdést.
– És milyen ott a nyár?
A legtöbben ilyenkor arra gondolnak, hogy biztos hideg van. Mások az éjféli napra kíváncsiak, vagy arra, milyen lehet úgy élni, hogy hetekig szinte egyáltalán nem megy le a nap.
Az igazság az, hogy a tromsøi nyár egyszerre egészen különleges és meglepően hétköznapi. És talán pont ettől olyan nehéz elmesélni.
Az első nyáron én sem tudtam, mire számítsak. A fejemben valahogy úgy élt, hogy biztos rövid lesz, de cserébe különleges. Éjfélkor is világos, mindenki a szabadban van, és egészen más hangulata lesz, mint egy magyar nyárnak.
Ebben nem is tévedtem.
Arra viszont egyáltalán nem számítottam, hogy egyszer majd augusztus közepén kabátban indulok el otthonról, és közben azon gondolkodom, vajon délutánra felmegy-e végre tizenkét fok fölé a hőmérséklet.
Idén ugyanis a nyár valahogy elmaradt.
Voltak napsütéses napok, természetesen, de a legtöbb reggel 8 °C körül indult, napközben pedig sokszor csak 10–12 fokot mutatott a hőmérő. Magyar szemmel ez inkább egy hűvös tavaszi napnak tűnne, itt viszont ugyanúgy nyárnak hívják.
Amikor tizenkét fokban mindenki piknikezik
Az első időszakban ezen mindig mosolyogtam.
Ahogy kisütött a nap, a parkok pillanatok alatt megteltek emberekkel. Valaki grillezett, más pokrócot terített a fűre, a gyerekek pólóban szaladgáltak, én pedig még mindig azon gondolkodtam, hogy nem kellett volna-e inkább egy vastagabb pulóvert felvennem.
Az első nyáron volt olyan, hogy kabátban ültem egy padon, miközben mellettem valaki rövidnadrágban napozott. Akkor még furcsának tűnt, ma már csak mosolygok rajta.
Itt a nyarat nem a hőmérő méri
Idővel rájöttem, hogy itt a nyarat valójában nem a hőmérséklet határozza meg, hanem a fény.
Hónapokon keresztül a sötétséghez alkalmazkodnak az emberek. Mire végre megérkezik a világosság, szinte senkit nem érdekel, hogy tizenkét vagy húsz fokot mutat a hőmérő. Ha süt a nap, egyszerűen mindenki kimegy.
Nem azért, mert meleg van, hanem mert tudják, milyen rövid ez az időszak.
És talán ezért értékelik ennyire.
Amikor este tízkor még senki sem akar hazamenni
A világos éjszakák miatt teljesen megváltozik az ember időérzéke.
Néhány hét után azon kaptam magam, hogy este kilenckor teljesen természetesnek tűnik azt mondani:
“Menjünk még egyet sétálni.”
A főutca ilyenkor is tele van emberekkel. A turisták fényképeznek, a kikötőben sétálnak az emberek, és csak akkor döbbenünk rá, milyen késő van, amikor ránézünk az órára. A lányoknak is furcsa volt eleinte, hogy lefekvéskor még ragyog a nap.
Az idei nyár mégis más volt
Bevallom, idén néha vágytam egy kicsit több melegre.
Jó lett volna néhány olyan nap, amikor reggel nem kabátot keresünk, és egy délutánt végig lehet tölteni a kertben anélkül, hogy közben előkerülne a széldzseki.
Volt, hogy reggel kinéztem az ablakon, megláttam a szürke eget és a nyolcfokos hőmérsékletet, és azt gondoltam:
“Talán holnap.”
Aztán másnap is hasonló idő fogadott. Persze ettől még kirándultunk, sétáltunk, kint voltunk.
Csak egy kicsit több réteg ruhában.
Mégsem érzem, hogy elmaradt volna a nyár
Furcsa ezt kimondani, de egyáltalán nincs hiányérzetem.
Mert a tromsøi nyár számomra már régen nem csak a hőmérsékletről szól.
Sokkal inkább arról a különös nyugalomról, amit a világos éjszakák hoznak magukkal. Arról, hogy este tizenegykor is lehet sétálni a fjord partján, hogy a hegyek aranyszínű fényben úsznak, és hogy ilyenkor valahogy az egész város lassabb, nyugodtabb és sokkal többet él a szabadban.
Lehet, hogy nem ez volt a legmelegebb nyárunk.
De biztosan olyan lesz, amire sokáig emlékezni fogok.
Régen azt hittem, hogy a nyarat fokokban mérjük, de mióta Tromsøben élünk, egyre inkább azt érzem, hogy inkább azokban a pillanatokban, amelyeket magunkkal viszünk.
És ebből az idei, hűvösebb nyár is adott nekünk bőven.